gyk
gyk
Szombat, 2013. május 18.  Erik napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Milliárdos a holding élén
Közélet
Milliárdos a holding élén
Lantos Csaba lehet a jövő januártól megalakuló Nemzeti Közlekedési Holding vezetője. A Széll Kálmán-terv részeként - korábban pedig a miniszterelnök második gazdasági tervének ismertetésekor - bejelentett döntés szerint ebben a holdingban tömörítik majd a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot, valamint - Orbán Viktor megfogalmazása szerint - „kialakítják a BKV-val való együttműködés mindkét felet kielégítő módozatát". A holdingon belül a vasút élvez majd előnyt, a busztársaságok „ráhordó" járatokkal biztosítanák, hogy a kihasználtság meglegyen. Lantos Csaba közgazdász-szociológus, korábban a CA-IB vezérigazgatója, az OTP vezérigazgató-helyettese volt, ma saját vállalkozást vezet és számtalan cég igazgatóságának, illetve felügyelőbizottságának tagja, illetve elnöke, köztük az FHB Jelzálogbank Nyrt.-é (fb-elnök), a MÁV-é (fb-tag), a MOL Energiakereskedő Zrt.-é (igazgatósági elnök), a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-é (fb-elnök) és a Richter Gedeon Nyrt.-é (it-tag), továbbá a Fidesz holdudvarát meghatározó Széll Kálmán Alapítvány tagja. Neve felmerült az őssejtbotrány kapcsán, de azt nyilatkozta: bár ő maga is tisztában van vele, hogy nehéz elhinni, de nem volt tudomásuk arról, hogy a cégük területén illegális őssejtkezeléseket végezhettek. A Napi Gazdaság tavalyi listája szerint a 94. leggazdagabb magyar 5,1 milliárdosra becsült vagyonával.
2011.03.13Vasárnapi Hírek(5)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk