A konvergenciaprogramról
Közélet |
| | A magyar kormány 2011. április 15-én nyújtotta be a konvergenciaprogramot (2011-2015) az Európai Tanács és az Európai Bizottság számára. A program egészen új helyzetet teremt a magyar gazdaságpolitikában, mert ezzel a kormány gyakorlatilag elismerte, hogy az eddig követett gazdaságpolitika lényegi pontokon nem folytatható, és alkalmazkodni kell - ha nem is minden elvárás tekintetében -az Európai Unió előírásaihoz, a maastrichti kritériumokhoz.
A kormány azonban már az Eurostat számára benyújtott (excessive deficit procedure -EDP) márciusi - az államháztartási hiányról és az államadósságról készített - jelentésében is elfogadta az uniós szabályokat, és elismerte, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon erőszakos államosításával megszerzett, mintegy 2600 milliárdos bevétel nem számolható el a költségvetésben fokozatosan 3 éven keresztül, tehát azt ebben az évben teljes egészében el kell számolnia. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a kormány érdemben is belátta volna az eddig folytatott gazdaságpolitika tarthatatlanságát. Láthatóan folytatni kívánja a konfrontatív, szabadságharcos, a közgazdasági realitásokat látványosan és nyilvánvalóan mellőző politikáját. E tényezők következtében a konvergenciaprogram fogadtatása felemás lesz. A piacok, az elemzők minden bizonnyal most kedvezően fogadják, de az Európai Bizottság nyilvánvalóan nem fogadja el észrevételek és komoly kifogások nélkül a programot.
A valóságos probléma akkor keletkezik, amikor az elemzők érzékelik a program kulcselemeinek megvalósíthatatlanságát, ezért már az idei évben is gond lesz a teljesítés elmaradásával. A konvergenciaprogram az irreális célkitűzések feladásának hiányában lényegét tekintve hatalmas méretű megszorítást jelent, amely előre be nem mérhető társadalmi konfliktusokhoz vezet.
A program makrogazdasági kiindulópontjai még a realitások látszólagos elfogadását tükrözik. Két változattal számolnak. Az alappályának tekintett változat mellett egy ún. optimista feltételezéssel is élnek, de az láthatóan főként hazai PR-szempontokat szolgál. Az alappálya gyökeresen eltér az eddig hirdetett gazdaságpolitikától. Erre az évre a GDP 3,1 százalékos, jövőre 3 százalékos növekedésével, tehát csökkenő dinamikával számol. Még 2013-ra is csupán 3,2 százalékos, míg 2014-re 3,3 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulál. Azaz szó nincs a gazdaság 5-6 százalékos szárnyalásáról, és csak 2014-re feltételezi az 5,2 százalékos növekedés elérését. Ugyanígy visz-szafogott a munkanélküliségi ráta prognózisa: ez évre 10,9 százalékos, jövőre 10,5, 2012-re 9,9, míg 2014-re 9,7 százalékos munkanélküliségi arányt vetítenek előre. Ez ellentmond a 300 ezer új munkahely - a konvergenciaprogram szöveges részében ezúttal is hangsúlyosan megjelenő - ígéretének. Az inflációs rátát is magasabbra teszi a prognózis a költségvetési törvényben szereplő értéknél; ott 3,5 százalék, ebben az anyagban 4, jövőre 3,4, majd a következő két évre egyaránt 3 százalék szerepel.
A program nyelvezete eltér a szakanyagoknál megszokottól; negatív politikai értékelést ad az előző kormány gazdaságpolitikai szándékairól, és áttételesen még az Európai Bizottságot is elmarasztalja. Szakmailag elképesztő módon a gazdaságpolitika fő céljának minősíti az államadósság csökkentését, gyakorlatilag minden lépést ennek rendel alá. A több területen megvalósuló reformlépések közös jellemzője az igen erőteljes centralizációs törekvés, az az elszántság, hogy a terhektől a stabil helyzetű középrétegeket mentesíteni kell, a pénzkivonást a kitüntetett helyzetbe hozott társadalmi csoportnál rosszabb pozícióban lévő rétegek rovására kell végrehajtani. Ehhez társul az a nyíltan leírt hipotézis, hogy ez utóbbi társadalmi csoportok nyilvánvalóan visszaélnek az állami elosztórendszerekből kapható források megszerzése során, és gyakorlatilag - ha csak tehetik - élősködnek az adófizetők kárára. Ezt a helyzetet kívánja a kormány - úgymond - gyökeresen megváltoztatni.
Adó
A konvergenciaprogramból kiderül, hogy az eddigi következetes kormányzati kommunikációval szemben jövőre nem csökkenni, hanem valamelyest nőni fog az adóterhelés a bruttó hazai termék arányában. Két év alatt kivezetik az adózásból az ún. szuperbruttó elvét, amely szerint az adó alapjául a járulékkal növelt jövedelem szolgál. Egyidejűleg megszűnik az adójóváírás lehetősége az átlagbér alatt keresők számára. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a legalább havi bruttó 260 ezer forintot keresőknek mintegy 2 százalékponttal csökken az adóterhelésük, mivel a szuperbruttó adózási technika következtében a valóságos adókulcs 20,3 százalék.
Ugyanakkor az adójóváírás csökkentése azzal jár, hogy a havi 260 ezer forint alatt keresőknek - az egymást követő második évben - csökken a nominális keresetük, havonta 7-8 ezer forinttal, tehát az ideinél valamivel nagyobb mértékben. A csökkenő kereset a munkavállalók 70 százalékát érinti, s az ebből származó adóbevételi többlet - elképesztő módon - 100 milliárd forinttal meghaladja a magasabb keresetűek adócsökkenését, mintegy fordított Robin Hood-adó módjára. Az adójóváírás csökkentésével 2012-ben 180 milliárd forinttal, míg 2013-ban az adójóváírás teljes megszüntetésével 230 milliárd forinttal nő az adóbevétel, ami tehát a 260 ezer forint alatt kereső munkavállalókat rövidíti meg.
Foglalkoztatás
Ezen a területen tervezi a konvergenciaprogram a legnagyobb megtakarítást: a jövő évben 195 milliárd forinttal kevesebbet költ a kormány a munkaerő-piaci ellátásokra. A legkritikusabb elképzelés az álláskeresési járadék folyósításának drasztikus szigorítása. A kormány tervei szerint csak 3 hónapig kap járadékot a munkanélküli, és ezt követően semmilyen munkanélküli-ellátásban nem részesülne. Ez a szigorítás ellehetetleníti a munkanélkülivé váló emberek visszatérésének esélyét a munkaerőpiacra.
A konvergenciaprogram leírja a következő hónapokban elfogadásra kerülő munkaügyi szabályok lényegi elemeit. Ezek megvalósítása olyan mértékű rugalmasságot teremt ajogi szabályozásban, ami a Latin-Amerikában szokásos eszközöket helyezi előtérbe. Európában példátlan módon korlátozza a munkavállalók jogait, gyakorlatilag felszámolja a foglalkoztatás biztonságát. Szinte teljes szabadságot kap a munkáltató a munkaidő átcsoportosításában, a szabadság kiadásában, a rendkívüli munkavégzés ellentételezésében.
A közfoglalkoztatásban a fő szabály az erősen korlátozott ideig tartó, 4 órás időtartamú foglalkoztatás lesz. A kormány törekvése, hogy a munkanélküliellátás szigorításával, a szociális ellátások maximalizálásával és a rokkantságinyugdíj-jogosultság szigorú felülvizsgálatával minél többen kerüljenek be a közfoglalkoztatásba.
Szociális ellátások
A program abból indul ki, hogy nemzetközileg sokat költünk szociális ellátásokra, s ezek gyakran nem a rászorultakhoz jutnak el. Ezért átalakítják a támogatásokat, miközben azokat (a családi pótlékot, a gyermekgondozási segélyt, a gyermeknevelési támogatást, a pénzbeli gyermekvédelmi támogatásokat) nominális értékükön befagyasztják. A bevezetett bérpótló juttatás, amely megegyezik a mindenkori nyugdíjminimum összegével, csak annak adható, aki legalább 30 napos munkaviszonnyal rendelkezik, illetve ennyit dolgozott közmunkában.
Alapelvnek tekintik, hogy a különböző jogcímeken járó szociális ellátások együttesen nem érhetik el a minimálbér összegét. Ennek a célnak a megvalósítása szinte az összes ellátás nominálértékének befagyasztásával együtt azzal jár, hogy a rászoruló személyek, illetve családok ellátása reálértéken már 1-2 éven belül is olyan jelentősen csökken, hogy az érintettek életvitele ellehetetlenülhet, krízishelyzetbe kerülhet, és így gyermekek sokaságát kell majd anyagi okokból kiemelni a családból.
A kormány teljesen átalakítja az egészségkárosodáson alapuló ellátásokat. A tervezett, minden ellátottra kiterjedő felülvizsgálat kimondottan is azt a célt szolgálja, hogy az érintettek minél nagyobb számban visszakerüljenek a munkaerőpiacra.
Nyugdíjak
A nyugdíjrendszer átalakításánál a konkrétumok nem ismertek, feltehetően még nem is átgondoltak. Ügy teremtik meg a nyugdíjalap egyensúlyát, hogy a korhatár alatti ellátásokat kiemelik a nyugdíjrendszerből, és azokat szociális ellátássá nyilvánítják. A rokkantsági nyugdíjak teljes körű felülvizsgálatával egy év alatt 100 milliárd forintos megtakarítást remélnek, ez mintegy 100 ezer nyugdíjasnak a rendszerből való kikerülését tételezi.
Jelenleg 720 ezren részesülnek rokkantsági ellátásban, de a rokkantnyugdíjasok több mint fele, 53 százaléka már betöltötte a nyugdíjkorhatárt. A korhatár alatti nyugdíjak ez évi költségvetési előirányzata 279 milliárd forint. A korhatár alatti rokkantnyugdíjasok ellátásának havi átlaga decemberben 72 százaléka volt az öregségi nyugdíjak átlagának. Ebben a csoportban 83 ezren vannak, akiknek a nyugdíja eléri a 85 ezer forintot, és közülük mindössze 47 ezren kapnak legalább 100 ezer forintot. Azaz 257 ezren az átlagnyugdíj összegét el nem érő ellátást kapnak. Ezen az elő-
irányzaton 100 milliárd forintot még hatalmas társadalmi konfliktusok árán sem lehet megtakarítani. Ha valaki rokkantnyugdíjassá válik, akkor a jelenleg hatályos törvény szerint élete végéig ezt az ellátást kapja. Amennyiben 100 ezer embert kizárnak ebből az ellátásból, jelentős részük nyilvánvalóan nem talál munkát. Ők valószínűleg - amíg lehet - munkanélküli-ellátást, illetve szociális segélyt kapnak, ha egyáltalán kapnak. Ezért amikor betöltik, a nyugdíjkorhatárt, nem lesznek jogosultak az öregségi nyugdíjra.
A kormány a jövőre nézve a nyugdíjakjelentős csökkentésére készül. Jelenleg a nyugdíjkiadások - mint más európai országokban is - meghaladják a GDP 10 százalékát. A konvergenciaprogram szerint a nyugdíjkiadások részaránya a bruttó hazai termékből 2020-ra 8,7, 2060-ra pedig 7,8 százalékra csökken, miközben a 65 éven felüliek aránya a népességben a jelenlegi 15,2 százalékról 2020-ra 19,8 százalékra, 2060-ra 31,9 százalékra nő. Azaz a nyugdíjkiadások a demográfiai folyamatokat figyelmen kívül hagyva drasztikusan csökkennek.
Egészségügy
Az egészségügyről általában - meglepő módon - egyetlen elnagyolt megállapítást tesz a program; az Európai Unió Gazdasági Bizottságának két évvel ezelőtt készült jelentésére hivatkozva megfogalmazza: az egészségügyi kiadások a GDP arányában az 1997. évi 5,8 százalékról 2060-ig 7,1 százalékra nőnek.
A továbbiakban kizárólag a gyógyszer-támogatási rendszer átalakításával foglalkozik a program, mégpedig egyértelműen kimondva, hogy - a kormány reményei szerint - az így keletkező megtakarítást kivonják az egészségügyből, tehát nem az ágazat korábban kilátásba helyezett konszolidációjára, hanem a dilettáns kormányzati intézkedésekkel előidézett államháztartási hiány csökkentésére fordítják.
A programban megfogalmazottak szerint a gyógyszerkassza rövid távon 100 milliárdos megtakarítást hoz a konkrétan meg nem határozott intézkedések eredményeképpen. A körvonalazott irány a gyártói befizetések jelentős emelése és a gyógyszerfelírási rend - akár erőszakos - megváltoztatása. A gyártói befizetések jelenleg 12 százalékot tesznek ki; ennek 20-ra történő emelése a bankadó hatásával jár. Brutális mérete miatt a gyártók ezt a többletelvonást a piacgazdaság körülményei között nem nyelhetik le. Abban a körben, amelyben az árakat emelni tudják, egyértelműen áthárítják a fogyasztókra, azaz a betegek terhei radikálisan nőnek.
A következmény tehát a gyógyszerárak radikális emelkedése, a korszerű készítmények kínálatának vészes szűkülése, sőt akár gyógyszerhiány. E társadalmilag rendkívül veszélyes intézkedések ugyanakkor a kívánt költségvetési hatást nem érhetik el, a jelenleg 344 milliárdos gyógyszerkasszából e lépések megtétele esetén sem lehet 100 milliárd forintot kivonni.
Oktatás
A konvergenciaprogram a már idézett gazdasági bizottsági jelentésre hivatkozva azzal számol, hogy hosszabb távon az oktatási kiadások a GDP 4,4 százalékáról 3,8 százalékára csökkennek, azonban ennek tartalmi kérdéseit egyáltalán nem érinti az anyag, mivel a program kizárólag a felsőoktatással foglalkozik, pontosabban az ágazatból történő rövid távú forráskivonás elemeit írja le.
Eligazodni nem egyszerű, mivel a közoktatási és felsőoktatási koncepció, illetve a megvalósításhoz szükséges törvények előkészítésére - legjobb indulattal is - a kaotikus jelző illik. Ami eddig világosan látszik: a kormányzat hihetetlen erejű centralizációs törekvése az oktatás tartalmi kérdéseinek - ha kell, erőszakos - meghatározására az önkormányzatok szerepének visszaszorítására, a felsőoktatási intézmények autonómiájának érdemi szűkítésére.
A felsőoktatás jelenlegi szervezete és működése ellehetetlenülhet, ha megvalósul a programban megfogalmazott cél, mely szerint két éven belül elvonják a felsőoktatás költségvetési támogatásának egyötödét. Jelentősen csökkentik a finanszírozott hallgatók számát, a jelenlegi 53 500 főről három év alatt 30 ezerre. A fejlett világban stratégiai ágazatnak tekintik a felsőoktatást. Szinte minden ország gyors ütemben növeli a hallgatók számát és nő a felsőoktatási ráfordítások volumene. Igaz, a közkiadásokat az országoknak csak kisebb része növeli és jellemző, hogy a hallgatóktól elvárt hozzájárulás, azaz - a nálunk kimondhatatlan - tandíj összege és a felsőoktatás finanszírozásában a súlya növekszik. Azaz a kormány a saját csapdájában vergődik, értelmetlenül csökkenti a hallgatói létszámot.
A közoktatásból történő, konkrétan nem meghatározott, de folyamatosan lebegtetett jelentős forráskivonás rontja az esélyegyenlőséget, és törvényszerűen jelentős - több tízezres - pedagóguselbocsátással jár.
Közigazgatás, önkormányzatok
A program összegszerűen két tételt említ: jövőre 300 milliárd forinttal kevesebbet fordít a kormány a közszféra működési kiadásaira, tehát bérre és dologi költségekre, valamint a következő két évben 120 milliárdot vonnak el az önkormányzatoktól. Ha elemezzük a -még nagyvonalakban is csak részben kibontott - elképzeléseket, akkor az önkormányzati szektorból ennek legalább a másfélszeresét veszik el.
A program egyértelműen megfogalmazott iránya a totális centralizáció, az önkormányzatiság érvényesülésének szinte teljes ellehetetlenítése. Az önkormányzatok méretgazdaságosságának növelését tekintik a fő feladatnak, ami bizonyos önkormányzatok tömeges megszüntetését is előre vetíti.
A közigazgatási apparátus erőszakos, jelentős részben politikailag motivált cseréjét nem kis cinizmussal személyzeti megújulásnak minősítik. A következő időszakra a bérköltségek szinten tartását célozzák meg, amely az illetmények befagyasztását jelenti. Ha ennek ellenére a bérek mégis emelkednének, akkor ez a létszám jelentős, akár 40 ezres csökkentését is jelentheti. A program ugyanis meghatározza, hogy a következő 4 évben a közszféra bérköltsége nagyon jelentős mértékben, 550 milliárd forinttal csökken. Ennek ellenére a program új közigazgatási életpályarendszert és tervezhető, biztonságos tisztviselői jövőképet kínál már jövő évtől.
Közösségi közlekedés, PPP szerződések
A kormány ellentmondásos lépéseket tervez a közösségi közlekedés finanszírozásában. Ebben az évben átvállalja a MÁV és a BKV jelenleg 370 milliárdos adósságának - a konvergenciaprogram megfogalmazása szerint - bizonyos hányadát. Konkrétumokról itt sincs szó, annyi tudható meg, hogy a PPP szerződések - az állam és a magántőke együttműködésével elkészült és vállalkozó által működtetett beruházások - szintén tervbe vett kiváltásával együtt erre a célra a magán-nyugdíjpénztári vagyonból 600 milliárd forintot szánnak.
A kormány azzal számolt, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon erőszakos elvételéből nyert extrabevétel ténylegesen elkölthető hányadából finanszírozza irreális gazdaságpolitikai elképzeléseit a következő 3 évben. Ezért létrehozta a nyugdíjreform és adósságcsökkentő alapot, amelybe várhatóan ez év közepén befolyik 2600 milliárd forint. Ennek 45 százaléka állampapír, amely az államadósság tervezett csökkentését alapozza meg, a fennmaradó összegből erre az évre 530 milliárdos befizetést terveztek a költségvetésbe, amellyel számol is az ez évi költségvetési törvény.
Az Eurostat szigorú előírása, hogy vagyoneladásból nem lehet folyó költségeket fedezni. így még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elszámolható-e az idei költségvetésben a 2600 milliárd forintos vagyonfelélés. Most úgy tűnik, ehhez az elszámoláshoz az Eurostat előzetesen hozzájárult. Az azonban teljesen nyilvánvaló volt, hogy az említett beszédes nevű alapban, tehát az államháztartáson kívül nem lehet pénzt tartani, hiszen ez a transzparenciaelv durva megsértése lenne, amelynek betartásához pedig az Európai Bizottság a leghatározottabban ragaszkodik.
Az erőszakosan államosított nyugdíj-vagyont gyakorlatilag ebben az évben el kell számolni, azt nem tartalékolhatja a következő évek költekezésének fedezetéül. Ezért határozott meg 2 százalékos szufficitet az EDP-jelentésben erre az évre. A kormány tehát úgy döntött, hogy 370 milliárdos összegben átvállalja a MÁV és a BKV adósságát és 190 milliárd forintos ráfordítással kivált PPP projekteket, azaz a korábbi években magántőke közreműködésével készült beruházásokat mintegy államosít, azaz a projektekhez kapcsolódó polgári jogi szerződéseket a kormány - nem feltétlenül európai módon - egyoldalúan módosítja.
Azonban a MÁV és a BKV adósságának - teljes vagy részleges - szanálása érdemi szerkezeti változtatások nélkül teljesen értelmetlen, a cégek így néhány éven belül újratermelhetik a hiányt. A PPP konstrukciók átgondolatlan, indulati elemekből táplálkozó kiváltása nem eredményezhet korszerűbb gazdálkodást. A PPP keretében beruházott összegek döntő része 3 nagy projekthez, az M 5-ös, az M 6-os és az M 60-as autópályák építéséhez kapcsolódik. Ezekhez - a bejelentés szerint - nem kíván hozzányúlni a kormány. A fennmaradó összegek pedig több mint száz közepes vagy kisebb beruházáshoz kapcsolódnak, amelyeket nem könnyű még áttekinteni sem.
A megvalósíthatóság vizsgálatának mellőzésével, 60 milliárddal csökkenteni tervezik a közösségi közlekedés támogatását és 2013-tól 100 milliárdos bevételt terveznek az elektronikus útdíjrendszer bevezetésével.
A konvergenciaprogram formailag összeállt, ugyanakkor annyira eklektikus, amely megnehezíti a végrehajtás realitásának értékelését.
| | | | | Vissza |
| |
