Se vége, se hossza a korábban Pintér Sándor érdekeltségébe tartozott cégek által elnyert közbeszerzési megbízásoknak - ismét nyert a belügyminiszter üzleti köre, ezúttal azonban nem a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt., hanem a cég által birtokolt Pajzs 07 nyert el egy 350 milliós pályázatot. Méghozzá a Mol Nyrt. százszázalékos tulajdonában álló, a földgázszállító vezetékrendszert üzemeltető Földgázszállító (FGSZ) Zrt. létesítményeinek védelmére. Az új tulajdonos, Kántor Tibor biztosra ment, nemcsak a Pajzs, hanem a CBSZ is indult a tenderen - hogy, hogy nem, győztek.
Nyolc közbeszerzési pályázatból ismét Pintér Sándor excége nyújtotta be a legelőnyösebbet - ez derül ki abból, hogy a belügyminiszter érdekeltségébe tartozott cégcsoport ismét új megbízást nyert el. Ezúttal azonban nem a CBSZ Zrt. kapott újabb zsíros falatot, hanem az általa tulajdonolt Pajzs 07 Biztonságvédelmi és Magánnyomozó Zrt., amely három évre szóló, összesen 350 millió forintos szerződést írt alá az FGSZ-szel a cég „létesítményeinek területein élőerős vagyonvédelmi, biztonsági szolgáltatás" végzésére. Miként a Közbeszerzési Értesítőből kiderül, összesen 13-többek között Hajdúszoboszló, Kápolnásnyék, Mosonmagyaróvár, Kecskemét, Miskolc és környéke, Ózd és környéke és Vecsés földgázszállító - telepről van szó. Külön érdekesség, hogy a földgázszállítót a Mol Nyrt. birtokolja, és ezért az FGSZ nem állami cég, de éppen a márciusban indult közbeszerzési eljárás alatt szerzett az állam jelentős, de kisebbségi tulajdonrészt az olajóriásban. Ám mint ismert, á Mol igazgatóságában alelnöklő Csányi Sándorral évtizedes üzleti kapcsolatot ápol Pintér, aki már első belügyminisztersége előtt az OTP Nyrt. igazgatósági tagja volt, ám kénytelen volt otthagyni, majd amikor az Orbán-kormány megbukott, visszatért a bankhoz.
További érdekesség, hogy az új megbízást szintén úgy kapta meg Pintér egykori cége, hogy voltak nála olcsóbb ajánlattevők; ugyanis a Közbeszerzési Értesítőben megjelölték, hogy volt olyan ajánlat, amelyet annak alapján nyilvánítottak érvénytelenné, hogy „az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt". A nyolc pályázat közül egyébként hármat ítéltek érvényesnek, ezek közül éppen a CBSZ-é volt az egyik.
A Pintér által tavaly áprilisban eladott CBSZ-cégcsoport sorra nyert el különböző állami és hivatali megbízásokat az elmúlt egy évben, pályázataik gyakori nyertesei közbeszerzéseknek. A Magyar Villamos Művek Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank, a Szerencsejáték Zrt., a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság, a Magyar Államkincstár, a nyíregyházi és a pécsi önkormányzat, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is Pintér volt cégének ügyfelei lettek, legutóbb pedig csatlakozott a „körhöz" a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is.
Még a Magyar Nemzet is rákérdezett a Pintérrel pénteken megjelent interjújában, mi lehet az oka, hogy a cég „szinte fürdik a megrendelésekben". Pintér röviden, de határozottan hárította, hogy mostani pozíciójának befolyása lenne volt cégei sorozatos „szerencséjére". „Erről az új tulajdonost kell megkérdezni" - válaszolta. „Ha az új tulajdonos sikeres, annak csak örülni tudok, azonban az eladás után semmiféle érdek nem fűz ahhoz, hogy ráhatásom legyen a cég tevékenységére" - mondta.
Pintér tavaly akkor vált meg vagyonvédelmi cégeitől, amikor biztossá vált, ő lesz ismét a belügyminiszter. Azonban mind a Pajzs 07, mind a CBSZ a közelében maradt. A CBSZ 2008-ban vette meg a Pajzs 07-et, tavaly mindkettőt az a Kántor Tibor vásárolta meg, aki az első Fidesz-kormány idején az APEH elnökhelyettese volt. Kántor cégét, a CBSZ-t megvásárló Prostasia Zrt.-t alig pár hónappal korábban az adásvétel előtt, 5 millió forint alaptőkével alapították. Ehhez képest a CBSZ-nek 2009-es mérlege szerint 5,4 milliárd forintos bevétele volt, adózott nyeresége pedig meghaladta az 1 milliárd forintot.
A CBSZ-szel jelenleg is azonos székházban, a zuglói Angol utcában lévő Pajzs 07 tavaly májusban, röviddel az eladás után két másik céggel, a Trimex Security Személy és Vagyonvédelmi Kft.-vel és a Pajzs 777' Biztonságvédelmi Kft.-vel egyesült. A cégek vezetőségeinek személyi összetétele közel azonos volt; a cégnyilvántartás szerint a BRFK korábbi közbiztonsági helyettese, Lapid Lajos például mindkét beolvadó cégben igazgatósági tag volt, s a Pajzs 07-ben ma is az. A 2006-os őszi budapesti események biztosításparancsnoka fél évig a Fradi biztonsági igazgatója is volt 2007-ben. A CBSZ mai vezérigazgatója, a cégben még Pintér regnálása alatt helyet kapó Marton László pedig szintén a Pajzs 07-ben igazgatósági tag, és bár általában ő nyilatkozik a cég részéről, elnök-vezérigazgatóként a CBSZ-nél is Kántor Tibor van megjelölve.
Kántor a CBSZ megvásárlása előtti tevékenységéről annyit tudni, hogy egyik tulajdonosa és ügyvezetője az Occulto and 2006 Kft. nevű cégnek, amely 2009-ben például nulla forint bevételt termelt, és az előző évben is mindössze 6,9 millió forint folyt be a kasszájába.
Zsíros üzletek zsinórban
Alig két hete derült ki, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizet Zrt. kezelésében lévő 12 budapesti fürdő őrzését is elláthatja a CBSZ egy másik céggel közösen; bár az értesítő szerint a BGYH eredetileg 512 millió forintra becsülte a munka árát, a szerződés j összértéke nettó 553 millió forint volt. Nem sokkal korábban pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő pályázatát nyerte el Pintér egykori cégé két másik társasággal közös pályázatával; 2014 végéig havi nettó 97,7 milliós díjért
|