gyk
gyk
Péntek, 2013. május 24.  Eszter napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Kivégzőosztag
Külföld
Több mint egy évtizedig éltek és öltek illegalitásban egy német neonáci csoportnak a tagjai, ami miatt a hatóságoknak is sok kellemetlen kérdésre kell számítaniuk.
Első pillantásra közönséges, köztörvényes bűncselekménynek tűnt, amikor november elején két férfi kirabolt egy bankot Eisenachban. Utána viszont meglepő fordulatok következtek. Röviddel később holtan találták őket kiégett lakókocsijukban, ahol - legalábbis a vizsgálatok jelenlegi állása szerint - öngyilkosságot követtek el. Ezzel nagyjából egy időben Zwickau villanegyedében robbanás történt, falak omlottak le, egy lakás majdnem kiégett. Amikor ezeket átvizsgálták meglepő felfedezésre jutottak. Megtalálták a 2007-ben Heilbronnban történt rendőrgyilkosság fegyverét és az akkor megmenekült társáét is. Előkerült egy Ceská 7.65-ös pisztoly, amivel 2000 szeptembere óta nyolc török és egy görög bevándorlót, kereskedőt, kisbolttulajdonost öltek meg.
A rendőrség a bizonyítékok előkerüléséig azzal magyarázta a gyilkosságokat, hogy a bevándorlók egymás közötti leszámolása, rendezetlen adósságok, kábítószerügyek lehetnek a háttérben. Az egyik áldozat lánya vasárnap arról beszélt, hogy apjának soha semmilyen adóssága, maffia- vagy egyéb kapcsolata nem volt. Azért kellett meghalnia, mert idegen volt.
Ez volt ugyanis a gyilkosságsorozat elkövetőinek motívuma. Ezt ők maguk támasztották alá abban a videoklipben, amelynek cd-re másolt változata is előkerült a zwickaui lakás romjai közül. A tizenegy évvel ezelőtt kezdődött, s most is csak a véletlen és az elkövetők öngyilkossága következtében felderíthetővé vált gyilkosságsorozat indítéka egyértelműen rasszista, a tettesek ideológiai világképe a nácizmus, az idegenellenesség.
A legvadabb feltételezést, miszerint ők maguk is a titkosszolgálat ügynökei, besúgói lettek volna, s mellesleg gyilkolászták a nekik nem tetsző idegeneket, a hatóságok máris tagadták, ám biztos, hogy sok kellemetlen kérdésre kell még számítaniuk.
2011.11.17HVG(28-29)
Vissza

potty

partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk