gyk
gyk
Vasárnap, 2013. május 19.  Ivó, Milán napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Pénzeső időben vagy késve?
Gazdaság
Munkahelyek létrejöttének és megőrzésének támogatására és beruházások ösztönzésére is többet költené az állam a közelmúltban bejelentett programok szerint. „Az ilyen pályázatokkal kapcsolatban mindig kulcskérdés, hogy milyen könnyen jutnak el a megcélzott vállalkozásokhoz” -nyilatkozta a Világgazdaságnak Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára hozzátette: „Az is kérdés, hogy a refinanszírozó bankok milyen hozzáállással vesznek majd részt a programban”. Arra a kérdésre, hogy a recessziótól való félelemben és a piacszűkülés idején lesz-e elegendő bátorságuk a cégeknek felvállni a kedvezményes hitelt, Dávid azt felelte: „A hosszabb futamidő miatt érdemes belevágni akkor is, ha az első évek nehezek lesznek. Ha most a vállalkozások kedvező feltételekkel tudnak beruházásokat végrehajtani, fejleszteni, eszközt vásárolni, és néhány év múlva kilábalunk a jelenlegi nehéz helyzetből, akkor már nem a romjaiból feltámadva, hanem felkészülten várhatják az újrainduló versenyt. A kereten nyilvánvalóan nem csődközeli cégek osztoznak majd, egy stabil vállalkozásnak viszont érdemes lehet az első néhány év nehézségeit vállalni a fejlesztés érdekében” - tette hozzá a főtitkár.
2012.02.15Világgazdaság(7)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk