gyk
gyk
Csütörtök, 2013. május 23.  Dezso napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Ki álljon a járások élén?
Belpolitika
Február 10-ig benyújtják a parlamentnek a járások kialakításával összefüggő törvényeket -ezt jelentette be a hónap elején a közigazgatási és igazságügyi tárca. De az előterjesztés késik, amelynek oka az, hogy több kérdésben a kormánypártokon belül sincs egyetértés. A közigazgatás rendszerének reformja ugyanis azt jelenti, hogy az államigazgatási hatósági feladatok jelentős részét a településektől a jövőre felállítandó, és a megyei kormányhivatalok irányítása alatt működő járási hivatalok veszik majd át. A Fideszen belül azonban igen erős a polgármesteri lobbi, hiszen 2010-ben a párt támogatásával úgy hatszázán nyerték el ezt a posztot, a településvezetők pedig nem szívesen mondanak le újabb hatáskörökről, ha már az iskolák és a fekvőbeteg-ellátó intézmények államosítását nemigen kerülhetik el. Tehát a kormányzati törekvéseknek igyekeznek ellenállni, hiszen a rendszer átalakítása miatt évi többmilliónyi államigazgatási ügy kerülne a polgármesteri hivataloktól a járásokhoz. Információk szerint a településvezetők szeretnének legalább néhány hatáskört megtartani, ilyen például az anyakönyvi igazgatás, amit valószínűleg nem is vesznek el az önkormányzatoktól. Ugyanakkor e körbe tartoznak az építésigazgatási hatósági feladatok is. A járási székhelyek kijelölése körül sincs egyetértés. Igaz, az előbbit főként egyes ellenzéki vagy független polgármester vezette városok - például Dorog vagy Budaörs - sérelmezik, de van nézetkülönbség a jobboldal uralta Balaton-felvidéken is. A járások határainak meghúzása sem egyértelmű - települések sora szeretne máshová csatlakozni.
2012.02.20Népszabadság(6)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk