| Eddig több mint hatvannyolcmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a PSZÁF a pénzintézetekre a végtörlesztésnél tapasztalt visszásságok miatt. Elégedetlen ügyfél bőven akadt, hiszen tavaly október óta több mint tízezer fogyasztó kereste meg a PSZÁF-ot a panaszával. A felügyelet ezek nyomán eddig 19 esetben kezdett célvizsgálatot, az egyedi fogyasztói problémákat jelző ügyek kapcsán pedig további 67 alkalommal indult ellenőrzés. A PSZÁF-nak a végtörlesztéssel kapcsolatos vizsgálatai többek között a pénzügyi szervezetek által alkalmazott formanyomtatványokra terjedtek ki, ezek ugyanis nem egy esetben megtévesztő állításokat tartalmaztak. Sőt előfordult, hogy azzal próbálták meg elrettenteni az ügyfeleket a kedvezményes törlesztéstől, hogy abban az esetben, ha az Európai Bizottság jogtalannak ítéli meg ezt a lehetőséget, az adósoknak saját zsebből kell visszafizetniük a pénzt. A vizsgálatok arra is kiterjedtek, hogy az ingyenes végtörlesztés során a pénzintézetek alkalmaztak-e rejtett költségeket, időben kiadták-e a szükséges igazolásokat, és megfelelően számolták-e el a devizahitelesek tartozásait. Binder István, a PSZÁF szóvivője elmondta: a vizsgálatoknak még nincs végük, még több lezáratlan ügy van, úgyhogy az sem kizárt, hogy a végtörlesztések kapcsán újabb bírságokat vet ki a felügyelet. |