gyk
gyk
Csütörtök, 2013. május 23.  Dezso napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Nem büntetni akarják hazánkat
Belföld
Pártsemleges alapon kezelem a jelentés elkészítését - jelentette ki Rui Tavares portugál zöldpárti politikus, az Európai Parlament (EP) állampolgári jogok szakbizottságában Magyarországgal foglalkozó jelentéstevő. A bizottság az EP plenáris ülésének februárban megszavazott határozata alapján vizsgálja meg, hogy a magyar jogrendszer összhangban áll-e az európai jog betűjével és szellemével. Akkor az EP „súlyos aggodalmának” adott hangot a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és szociális jogok, a fékek és ellensúlyok rendszere, az egyenlőség és a megkülönböztetés tilalma terén fennálló magyarországi helyzet miatt. Tavares hétfőn, újságírókkal beszélgetve azt hangsúlyozta: a jelentés nem a bal- és a jobboldal ideológiai harcáról szól, hanem az alapvető értékekről, amelyek megvédése mindenkinek érdeke. A 40 éves, visszafogottan nyilatkozó zöldpárti képviselő hivatalosan most kezdte meg a munkáját azzal, hogy a bizottságban meghallgatta a többi képviselőcsoport Magyarországgal foglalkozó „árnyék-jelentéstevőinek” véleményét. Ezen Tavares megerősítette: a jelentésnek jogi, politikai és a kontextust is figyelembe vevő tényeken kell nyugodnia, ígérte: munkáját a tisztelet, az együttműködés, az átláthatóság és az méltányosság fogja áthatni. Abban a felszólalók pártállástól függetlenül egyetértettek: a jelentésnek nem az a célja, hogy megbüntesse Magyarországot vagy a magyar kormányt, hanem az uniós jog betűjének és szellemének betartatása.
2012.03.27Népszabadság(3)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk