gyk
gyk
Kedd, 2013. május 21.  Konstantin napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Kinevezték az elnököt
Oktatás
Kinevezték az elnököt

A kormányfő Székely Mózest, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara tudományos főmunkatársát bízta meg a nemzetierőforrás-miniszter javaslatára a Felsőoktatási és Tervezési Testület (FTT) elnöki teendőinek ellátásával három évre – áll a Magyar Közlöny szerdai számában.
A kormányfő az általa jegyzett határozat szerint április 10-ei hatállyal az FTT tagjává nevezte ki Banai János egyetemi tanárt, az MH Honvédkórház osztályvezető főorvosát, a Magyar Orvosi Kamara alelnökét; Bihall Tamást, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökét; Csizmadia Norbertet, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkárát; Jávor András egyetemi tanárt, a Debreceni Egyetem rektorhelyettesét; Körösparti Pétert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökhelyettesét; Pokol Györgyöt, az MTA doktorát, egyetemi tanárt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara dékánját; Rédey Ákos egyetemi tanárt, a Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézete intézetigazgatóját; Schőberl Mártont, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Felsőoktatási Vagyonfelügyeleti Osztálya vezetőjét; Tóth Tamást, a Nyugat-magyarországi Egyetem Állattudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi docensét; és Villányi Lászlót, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara egyetemi tanárát.

A kormány február 15-ei ülésén fogadta el a felsőoktatási minőségértékelés és -fejlesztés egyes kérdéseiről szóló rendeletet, amely a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság működését és hatáskörét, a Felsőoktatási Tervezési Testület létrehozását és működését szabályozza.

Az FTT a Felsőoktatási és Tudományos Tanács jogutódjaként fejlesztési kérdésekben közreműködő, véleményező és javaslattevő, szakértő testület. Felméri a felsőoktatással kapcsolatos társadalmi, gazdasági és munkaerő-piaci igényeket és szükségleteket, oktatáspolitikai döntéseket megalapozó kutatást végez, elemzéseket készít.

mti.hu, 2012. április 11., szerda 17:21
2012.04.11Mti.hu(17:21)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk