gyk
gyk
Kedd, 2013. május 21.  Konstantin napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Drágulást hoz az adó
Gazdaság
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások után kivetett baleseti adó "sikerén" felbuzdulva a Nemzetgazdasági Minisztérium a tranzakciós, ismertebb nevén a sárgacsekk-adó mellett - az Origó információja szerint - hasonló közteher bevezetésén gondolkozik a telefon- és az internetszolgáltatások esetében is. A tárca akár évi 40-50 milliárd forint bevételt is reálisnak tart a telekomadóból. Az új közteher hasonlóan működne, mint a baleseti adó: a szolgáltatók csak beszedik és továbbutalják az adóhivatalnak, de azt valójában az ügyfelek fizetik meg. A tárca nyilván arra számít, hogy a biztosítókhoz hasonlóan a bankok és a telekommunikációs cégek is lenyelik majd a pluszterhet. Csakhogy a távközlési szolgáltatók ezt nem tudják megtenni, mivel az utóbbi időben költséges fejlesztéseket hajtottak végre, miközben piacuk és ezzel bevételük, nyereségük csökkent, a bankok pedig azért nem kényszerülnek rá, hogy átvállalják az új adót, mert a pénzügyi szolgáltatások esetében alacsony az ügyfélmobilitás. A sarc rosszul jön a most induló állami mobilszolgáltatónak is, amely üzleti tervében még támogató szabályozói környezettel számolt.
2012.04.21Népszabadság(4)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk