gyk
gyk
Szombat, 2013. május 25.  Orbán napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Matolcsy kapja az exportügyeket
Gazdaság
Évente akár 24 törvényt is a vita szinte teljes kiiktatásával fogadhat el a parlament, ha azokat kivételes sürgős eljárásban tárgyalják. Az új házszabály adta lehetőséggel elsőként az export hitelezését szabályozó terv kapcsán él a kormánytöbbség: hétfő délután vették napirendre, kedden pedig már el is fogadhatják azt a javaslatot, mellyel az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib) teljes egészében az államé lesz, méghozzá a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt. Az, hogy az Eximbank és a Mehib közvetlenül is 100 százalékos állami tulajdonba kerül, önmagában nagy változást nem jelentene, az irányító miniszter személye annál inkább. Az állami felügyelet már most is létezik, mindkét intézményben 25 százalékos tulajdonos az állam, a további 75 százalék pedig a teljes egészében állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banké volt. A kormányzati indoklás szerint azonban „szakmai és gyakorlati szempontok alapján indokolatlan és célszerűtlen az egységes állami tulajdon, valamint a tulajdonosi joggyakorlás megosztása több állami, illetve kormányzati szereplő között”. Ezért a jövőben a nemzetgazdasági miniszter feladata lesz közvetlenül is gyakorolni a tulajdonosi jogokat. A hivatalos indoklás szerint a két céghez fűződő kormányzati, külgazdasági és államháztartási kapcsolatok teszik indokolttá az állami tulajdon kizárólagosságát - a változás lényegében az MFB döntéshozatalból való kiiktatását jelenti.
2012.05.08Világgazdaság(6)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk