| Öt százalékkal csökkent a fizetések vásárlóértéke márciusban Magyarországon: a statisztikai hivatal adata azt bizonyítja, hogy hiába erőszakolt ki a kormány a gazdaság teljesítőképességét meghaladó béremelést az alacsonyabb jövedelmi kategóriákban az év elején, az adóemelésekkel gerjesztett infláció lényegében elvitte a bérek vásárlóértékét. Az öt százalék azt jelenti, hogy ugyanannyi pénzért ennyivel kevesebb terméket tudunk a vásárlókosárba tenni, mint egy éve. Hiába emelkedett a bruttó bér jóval az infláció felett, az adójóváírás kivezetése, illetve a fogyasztási célú adók növelése a másik oldalon lenullázta az elvárt béremelés hatását. - Ez nem egy sikertörténet - értékelte a bérkompenzációs rendszert Dávid Ferenc, az egyik legnagyobb munkaadói érdek-képviseleti szervezet, a VOSZ főtitkára. A kormány ugyan támogatást ígért az elvárt béremelést végrehajtó foglalkoztatóknak, de ez csak ahhoz volt elég, hogy az alkalmazottak forintra ne vigyenek haza kevesebbet, mint tavaly. Arra már nem, hogy az előző évinél több terméket, szolgáltatást tudjanak vásárolni belőle. A KSH jelentéséből az is kiderül, hogy a közszférában lényegében a közmunka jelenti majd a foglalkoztatás-bővítést. |