gyk
gyk
Csütörtök, 2013. május 23.  Dezso napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Kegyelemdöfés
Belpolitika
Azon a héten, amikor Orbán Viktor „bejelentette", hogy két évre minden költségvetési támogatást megvonnának á pártoktól, kiderült: drágább ajánlata ellenére újabb, 5,6 milliárdos állami megbízáshoz jutott a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép (melyről további érdekességeket a 4. oldalon találnak), és egy 39 milliárdos vasútfelújításban is részt vehet. Néhány nappal korábban az is kiderült: mezőgazdasági vállalkozással bővítette tevékenységét Simicska Lajos, az új köztársasági elnök hivatalvezetője korrupciógyanús ügyben (Kaya Ibrahim Fidesz-közeli cégfantomizálása) kötődhet Simicska Lajoshoz, 11 milliárd forintos állami pályázatot nyert a tiszai árvíztározóra a Közgép, a hetedik legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választották Simicska Lajost, az állami milliárdokért hirdető Mahir vezérigazgatóját, és milliárdos osztalékot fizetett a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Publimont Kft., amikor a köztéri reklámcégek szinte kivétel nélkül veszteséget termelnek. Emellett újabb Fidesz-közeli cégekről, illetve személyekről derült ki, hogy taroltak az állami földpályázatokon, de ezek felsorolásától helyhiányban eltekintünk.
A pártok amúgy legjobb esetben 2,5 milliárdtól esnek el, de ha a pártalapítványok költségvetési támogatását is megszüntetik, akkor sem éri el a 3,8 milliárd forintot az állami megtakarítás. A lépés látszólag a legjobb választási eredményt elérő, és így a legtöbb támogatást szerző Fidesznek jelenti a legnagyobb érvágást, pedig valójában az ellenzéki pártokat nyírja ki. Ez a döntés az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, valamint a Transparency International szerint is súlyos korrupciós kockázatokat rejt magában. A képlet egyszerű, de bizonyítani eddig sosem sikerült: X cég elnyer egy „felárazott" állami megrendelést, és az ezért kapott pénz egy részét visszajuttatja a kormányzó párt kasszájába, vagy egy méltányos összegért cserébe számára kedvező döntések születnek. Ha nem az állampolgárok fizetik meg a pártokat, megfizeti őket más - és akkor többé már nem lesz kérdéses, hogy kinek az akarata érvényesül az országban, hogy kinek az érdekeit szolgálják kormányzati és parlamenti döntések. Olyanok például, amelyek átláthatatlanná teszik az állami pályázatokat - mint a tavaly hatályba lépett közbeszerzési törvény. A Fidesz eddig sem volt szégyellős, ha arról volt szó, hogy a szívének kedves vállalkozásokat rosz-szul érintenének egyes döntések. Készültek „lexek" a CIG Pannónia Életbiztosítónak, a Széchenyi Banknak, a TriGránitnak, a CBA-nak, az OTP-nek, a belügyminiszter volt cége sorra nyeri az állami megbízásokat, akárcsak a Századvég; a kormányátalakítás után pedig a legtöbb lobbigyanús törvényt benyújtó Rogán Antalból pedig frakcióvezető lett, míg Lázár Jánosból a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
A felháborodás óriási ellenzéki oldalon, de például Lázár is arról beszélt még egy éve, hogy átláthatóvá kell tenni a pártfinanszírozási rendszert, és a válasz-
tóknak meg kell érteniük, hogy „a pártok pénzbe kerülnek, és jobb, ha ezt a pénzt az államtól kapják, mint ha ellopják". Három hónapja pedig azt nyilatkozta, hogy a Fidesz elnöksége úgy döntött: a hátralévő kétharmados törvények közül a legérzékenyebb kérdésekben - ilyen a választási eljárási törvény, illetve a párt-finanszírozás - ötpárti tárgyalást kezdeményeznek, és júniusig megpróbálják azokat lezárni. A Fidesz elnöksége arról is döntött, hogy a szocialisták párt- és kampányfinanszírozási törvényjavaslatát -amely szó szerint megegyezik a Transparency International és a Freedom House közös tervezetével - emeljék be a csomagba.
Ennek ellenére a kilátások nem túl fényesek, ugyanis a kormányzásban finoman szólva is csak vitatott eredményeket felmutató Orbán Viktor két legyet üthet egy csapásra: a szokásos demagóg eszközökkel remekül kommunikálhatja a költségvetésben amúgy csak filléres megtakarítást hozó lépést, ráadásul a választójogi törvénnyel végzetes sebet szerző ellenzéknek ezzel megadhatja a kegyelemdöfést, befejezve a centrális erőtér kiépítését.
2012.05.20Vasárnapi Hírek(3.)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk