gyk
gyk
Kedd, 2013. május 21.  Konstantin napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Megfélemlített igazgatók
Egészségügy
Miközben szerdán nyílt politikai vitává fordult az abortusztabletta magyarországi története, a szakma megfélemlítettnek tűnik, hiszen mélyen hallgat. Az érintett orvosok azért nem beszélnek, mert a frissen államosított kórházakban épp most zajlik az igazgatói pályázatok elbírálása, és senki sem szeretné nyílt konfrontációval kezdeni a próbaidejét. A szaktárca pedig egész egyszerűen nem hajlandó megnevezni, hogy mely adatok és milyen súlyú szakmai vélemények alapján fordult szembe a WHO és a magyarországi szülészek jól dokumentálható álláspontjával. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke is csak annyit mondott: Szócska Miklós, az annak idején a kereszténydemokraták által jelölt egészségügyi államtitkár hétfőn a parlamentben meglehetősen egyértelműen fogalmazott a gyógyszer használhatóságát illetően, és „nem célszerű a gyógyító intézményeknek egy vita politikai erőterébe belépni”. Arra a felvetésre, hogy mint kiderült, az érvényben lévő szakmai protokoll legitimálja a terhesség megszakításának tablettás módját is, tehát az államtitkár kijelentésén kívül nincs semmilyen jogalapja annak, hogy ne alkalmazzák a tablettát, Rácz Jenő mindössze azt válaszolta: mindez természetesen lehetséges. Ennek ellenére, ha a kórházában dolgozó nőgyógyászok közül bárki is alkalmazni szeretné az abortusztablettát, úgy azt kérné tőle, hogy amíg ebben a kérdésben a politikai vita nem tisztázódik, ne változtasson senki az eddigi gyakorlaton. A kórházszövetség elnökéhez hasonlóan más kórházigazgatók is úgy nyilatkoztak, hogy mindaddig, amíg a tabletta körüli politikai vihar el nem csendesedik, kísérletet sem tesznek a szer beszerzésére.
2012.05.24Népszabadság(5)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk