gyk
gyk
Szombat, 2013. május 18.  Erik napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Már június elején leülhetünk az IMF-fel
Gazdaság
Az Országgyűlés ülésterve szerint a parlament június 4-én szavazhat a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt módosító javaslatról, és ehhez kapcsolódóan ekkor lesz az alaptörvény módosításának zárószavazása is. A törvénymódosítások jogerőre emelkedését követően pedig megkezdődhetnek a formális tárgyalások az IMF-fel és az EU-val - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére szerdán.

A tárca írásos válasza szerint: "az Európai Bizottság április 25-én úgy határozott, megkezdődhetnek a tárgyalások Magyarországgal egy készenléti pénzügyi csomagról". A hónapok óta tartó egyeztetések eredményeképp a magyar kormány ezzel jelentős mérföldkőhöz érkezett az előzetes egyeztetések folyamatában - áll a közleményben.

Orbán Viktor és Manuel Barroso április 24-i brüsszeli találkozóján sikerült áttörést elérni, amelynek kedvező piaci hatásai máris érzékelhetőek - fogalmaznak. Több pozitív döntés is született a Bizottság és Magyarország közötti tárgyalások alatt álló ügyekben. A Magyar Nemzeti Bank ügyében a szervezet megfelelőnek találta a kérdéseire adott magyar válaszokat, így lezárulhat az eljárás - fogalmaznak. A kormány a vállalt intézkedéseket gyorsan és egészében meghozza, ugyanakkor folytatja a konzultációt az Európai Központi Bankkal az általa felvetett kérdésekről - jegyzik meg.
Az Európai Bizottság szerint a magyar kormány által meghozott határozott lépéseknek köszönhetően a magyar jegybanktörvény összhangban lesz az uniós jogszabályokkal. A kapcsolódó kötelezettségi eljárást lezárja az európai szervezet, ha Magyarországon a parlament elfogadja mindazokat a törvénymódosításokat, amelyek mellett a magyar fél elkötelezte magát - fogalmaz az NGM.

A jegybanktörvény és az alaptörvény MNB-t-érintő módosításokat várhatóan már május végén elfogadhatja az Országgyűlés. Az Európai Bizottság döntése alapján a törvénymódosítások jogerőre emelkedését követően kezdődhetnek meg a formális tárgyalások. Az EB április 25-i döntését követően a Nemzetközi Valutaalap szintén jelezte, hogy kész megkezdeni a hitelkeretről szóló hivatalos tárgyalásokat, amint a magyar jegybanktörvény ügyében megszületnek a szükséges törvénymódosítások - írja az NGM.
Úgy fest, tényleg akarják

Múlt héten a Fellegi Tamást váltó új főtárgyaló a héten többször is elköteleződött a megállapodás mellett. Varga Mihály szeirnt őszre lehet IMF-hitel, 15 milliárd euró kellene három évre.

Később megint beszélt Varga, akkor azt mondta, amit most Pleschinger, hogy nyáron kezdődhet az IMF-tárgyalás, és mindenkit megnyugtatott, hogy a kormány gyorsan meg akar állapodni a Valutaalappal. Ezt később a még hivatalban lévő Fellegi is megerősítette, ő úgy fogalmazott, hogy elemi érdekünk a tárgyalások megkezdése.

MTI

index.hu, 2012. május 24., csütörtök 08:26
2012.05.24index.hu(08:26 )
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk