gyk
gyk
Vasárnap, 2013. május 19.  Ivó, Milán napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Kiadók a Malév-jogok
Gazdaság
Nem elégedettek a légi piac résztvevői azokkal a repülési jogokkal, amelyeket a közlekedési kormányzat felkínált minapi közleményében - értesült a Magyar Nemzet. Mint ismert, a légiközlekedési hatóság megkezdte a kiosztási eljárásokat, amelyekben izraeli, moldovai, tunéziai és vietnami célpontokért pályázhatnak a légitársaságok. A Malév csődjét követően a Wizz Air és a Travel Service cseh magán légitársaság folyamodott a kormányhoz a moszkvai, kijevi, isztambuli, tel-avivi jogokért. Látható, hogy a kormány által ajánlott célpontok közül egyedül az izraeli kecsegtet komoly utasforgalommal. A Wizz Air február elején tett ajánlatát bizonyára gyengítette, hogy néhány héten belül kiderült, a társaság igazgatóságának tagja Oszkó Péter, aki korábbi pénzügyminiszterként fontos szerepet játszott a Malév visszaállamosításában, majd külső szakértéként élesen bírálta a Fellegi Tamás vezette fejlesztési minisztérium tevékenységét a Malév csődje miatt. Az, hogy most megkezdik a jogok kiosztását, azt is jelentheti, hogy a kormány immár nem reméli a Malév-utód beindulását.
2012.05.26Magyar Nemzet(11)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk