012 elején a hazai felnőtt lakosság 19 százaléka tervezte azt, hogy rövidebb, hosszabb időre, esetleg végleg külföldre költözik. Az időleges kivándorlást tervezők aránya egyre nő - tavaly a magyarok egyhatoda, most már az egyötöde akar kimenni -, hagyományos célországaik Ausztria, Németország, Anglia. A végleges kinti letelepedést fontolgatók aránya folyamatosan 7 %, célországaik az USA, Kanada és egyéb országok. „A részletekről, például az okokról, vagy hogy ezekből a tervekből mi realizálódik, netán a külföldön munkát vállalók további sorsáról nem tudok sokat mondani, hiszen ez csak egy 1000 fős minta alapján felvillantott kép” – mondta el lapunknak Sík Endre szociológus, migrációkutató.
Idegenbe vágyódó jobbikosok
Minél fiatalabb, illetve minél szakképzetlenebb valaki, minél kilátástalanabb az egzisztenciája, annál nagyobb a vágy benne a külföldre távozásra: ilyen helyzetben vannak az érettségizettek, munkanélküliek, fiatal felnőttek, romák. Legkirívóbb, hogy a 18-29 évesek fele, valamint a Jobbik szavazók harmada tervez külföldre távozást. „Ez nincs összefüggésben a jobbikosságukkal, ők azért mennek el, mert a Jobbik szavazótáborában aránylag több a fiatal, a vidéki és a férfi, tehát pont azok, akik általában is leginkább elmennének” – vélekedik Sík Endre. Hozzátette: a külföldi magyar munkavállalók többnyire nem a saját szakmájukban helyezkednek el, inkább pénz- és tapasztalatszerzés céljából mennek ki, és csak kisebbik részük az, aki a karrierjét külföldön tudja elkezdeni.
Egy MTA-kutatás 2010-ben azt derítette ki, hogy a magyar középiskolásoknak alig 39 %-a képzeli csak Magyarországon a jövőjét, míg az egyetemisták 61 %-a szeretne itthon maradni. Azóta ezek az arányok vélhetően rosszabbodnak, különösen, ha figyelembe vesszük az újdonsült oktatási törvények hatását is: a budapesti Radnóti Gimnázium végzőseinek 60 %-a például nemrég úgy nyilatkozott: ha nem veszik fel nappali, államilag finanszírozott képzésre, akkor külföldön tanul tovább, ahol tárt karokkal fogadják.
Jövő helyett múlt
„Az internet korában már egy új, kozmopolita, nyelveket beszélő nemzedék nőtt fel, amely nem olyan, amilyenről a jelenlegi politikusaink gondolkodnak. Ezt a rohamosan növekvő távozási szándékot én rendkívül veszélyes dolognak tartom a mi országunkban, ahol a legutóbbi, Ifjúság 2008 kutatás idején ez a kérdés még egyáltalán nem merült fel jelentős tényezőként” – vélekedik Szabó Andrea szociológus, ifjúságkutató. „Nagyon időszerű lenne az újabb nagyszabású ifjúságkutatás, az Ifjúság 2012 – folytatja -, mert mindaz, amit 4 évvel ezelőtt mértünk, ma már tárgytalan. Most látszik, hogy a gazdasági válság és az azt követő politikai és legitimációs válság teljesen átírta a mindennapok világát, de sajnos nincsen politikai akarat arra, hogy ez a kutatás megvalósuljon. Úgy tűnik, a Fidesz sajnálatos módon lemondott az ifjúságról.”
Szabó Andrea hallgatókkal összefogva nemrégiben végzett el egy országos egyetemista-kutatást, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a fiatalok a tervezhetetlenséget, a létbizonytalanságot, a jövőkép hiányát tartják a legnagyobb problémának. „Ha egy országban nincs jövő, akkor nincs jelen sem. Ilyenkor kezdenek el a politikusok a múlttal foglalkozni, amikor nem tudnak mit mondani a jövőről. Elkezdődik a társadalom magába fordulása, „dicső” múltba révedése: nem a demokráciát erősítjük, hanem inkább visszanyúlunk a két világháború közötti időszak autoriter berendezkedéséhez, ami tudjuk jól, hova vezet” – figyelmeztet a szociológus.
Szabó Andrea hangsúlyozza: felnőtt egy új nemzedék, egyrészről a critical mass generáció, másrészről a kurucinfo nemzedék. Össztársadalmi szinten a Jobbik a második helyen áll a Fidesz után, viszont az egyetemisták körében a szélsőjobboldali párt az első helyezett (32 %), az LMP a második (29 %), a Fidesz csak a harmadik (25 %), s a maradék pártok együtt 13 %-os támogatottságúak. Van olyan vidéki egyetem, ahol 70 %-on áll a Jobbik. A kutató hozzáteszi: az erőviszonyok a valóságban még rosszabbak, mivel az LMP-sek tábora jellemzően demokratikus gondolkodású, erőszakellenes, míg a jobbikosok sokkal radikálisabbak, aktívabbak, agresszívebbek.
Rákérdeztek a demokráciához való viszonyra is: a hallgatók 40 %-a szerint a demokrácia a legjobb társadalmi berendezkedés; közel 30 % szerint van, hogy jobb a diktatúra; 30 % szerint az ő élete szempontjából mindegy, hogy milyen rendszer van. „Az már a vég, ha az értelmiség sem hisz a demokráciában” – vonja le a konklúziót Szabó Andrea.
Kitántorgók
"A magyar társadalom tradicionálisan nem olyan mobil, mint más kelet-európai társadalmak: csak szélsőséges szituációkban szokott megmozdulni. Így a kivándorlási szándék megugrása arra enged következtetni, hogy egyre többen ítélik meg úgy, hogy nagy baj van Magyarországon" - vélekedett Kaposi Zoltán gazdaság-és társadalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem professzora, aki kutatta a Magyarországot érintő migrációs hullámokat. Mint elmondta, a legjelentősebb kiáramlás a 19-20. század fordulója körüli évtizedekben történt, amikor egyértelműen egzisztenciális okokból nagyon sok szegény ember tántorgott ki Amerikába (mintegy 2 millió ember), bár kétségtelenül igaz, hogy ezeknek több mint egyharmada vissza is tért. Az ország területéről kivándoroltak többsége azonban nem magyar nemzetiségű volt.A kivándorlási folyamat a két világháború között is erős maradt, amiben közrejátszottak az 1920-as évek törvényei, a későbbi zsidóüldözés, s persze maga a háború. A külföldi fogadókészség azonban már leszűkült erre az időre.
A vándorlás hangsúlyosan érintette a politikusokat, a szakmai értelmiséget és a művészvilágot, gondoljunk csak arra, hány tudós, színész, vagy éppen vállalkozó csinált karriert Nyugaton Magyarországról kivándorolva. Ugyanakkor - tette hozzá Kaposi Zoltán - a kivándorlás mellett Magyarország területére a dualizmus korában és a két világháború között is jelentős beáramlás történt. Elég csak megemlíteni a német és osztrák munkaerő betelepedését, avagy az északkeletről történő zsidóbeáramlást. Az elvándorlásnak (menekülésnek) a német, majd orosz megszállás, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése adott újabb lökést - utóbbit követően mintegy negyedmillió magyar hagyta maga mögött szülőföldjét.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás, a határok lebomlása érdekes módon más kelet-európai társadalmakat jobban megmozgatott. Kaposi Zoltán szerint a magyarok "későn ébrednek". 2004 és 2007 között így is egy közepes méretű városnyi, mintegy 27 ezer magyar ment dolgozni az EU valamelyik országba, de tavaly csak Németországban mintegy 40 ezer honfitársunk próbált letelepedni. "Ha fiatalok jelentős része elhagyja az országot, s a történelmi tapasztalatokat alapul véve úgy kalkulálunk, hogy csak minden második jön vissza, annak katasztrofális következményei lehetnek.
Ebben az esetben néhány évtized alatt a nyugdíjrendszerben akkora lyukak lesznek, hogy a nyugdíj fogalmát is el lehet felejteni, bizonyos szakmák - lásd az egészségügyet - vészesen kiürülhetnek; s generációs lyukak keletkezhetnek" - fogalmazott az egyetemi tanár, megjegyezve, hogy a határon túli magyarság, illetve más nemzetiségű bevándorlók persze javíthatnak a mérlegen, hiszen vannak népességcsoportok, akiknek mi is célállomás lehetünk.
Y generáció
Kaposi Zoltán hangsúlyozta: az úgynevezett Y generáció - amely kvalifikált, "számítógéppel a kezében született”, nyelveket beszél – érthető, ha külföldön próbál szerencsét, hiszen tőlünk nyugatabbra bárhol többet tud keresni. Ugyanakkor annak, hogy valaki külföldre vágyódik, nem pusztán gazdasági okai vannak. "A társadalmi megbecsültség állapota, a perspektíva hiánya, az, hogy látja-e értelmét annak az ember, hogy küszködjön, jelentősen befolyásolhatja magatartását" - magyarázta Kaposi Zoltán.Kiemelte: ahhoz, hogy valaki külföldön befusson, komoly társadalmi és közösségi feltételei vannak, ugyanakkor nem biztos, hogy egy tehetségből itthon is kijött volna ugyanaz a teljesítmény.
"Egy tudós esetében például szükség van megfelelő szakmai infrastruktúrára, egy működőképes gazdaságra és piacra, és arra is, hogy a társadalom értékelje a munkáját" - tette hozzá.Azzal kapcsolatban, hogy éppen egy magát nemzetinek nevező kormány idején ugrott meg a kivándorlási szándék, Kaposi Zoltán azt mondta, 2008-ig gazdasági növekedés volt Magyarországon, ám az elmúlt 4-5 év felőrölte a családok tartalékait. "A munkanélküliség 10-11 százalékon áll, a reáljövedelmek csökkentek, a szociális támogató rendszert sok éve szűkítik, ráadásul, ha ma egy fiatal jogász vagy közgazdász akar lenni, akkor családjának mélyen a zsebébe kell nyúlnia" - illusztrálta a helyzetet az egyetemi tanár, aki bízik abban, hogy a kormány komolyan foglalkozik az elvándorlás jelenségével, és igyekszik tenni ellene.
Fordított Szózat
Csepeli György szociálpszichológus is úgy gondolja, hogy a fiatalok számára ma „helyzet van” Magyarországon, ami erősíti a kivándorlási szándékot. „Különösen a tehetséges, magukat megvalósítani akaró fiatalok veszítik el a perspektívát, hiszen ők nem akarnak belépni valamelyik vazallus-hálózatba, és a vazallusok kenyerén élni, különösebb teljesítmény nélkül. Ez a logika csak egy élősdi kisebbség számára jelenthet perspektívát” – fogalmazott Csepeli. Hozzátette: a tömeges kivándorlás öngerjesztő jelenség, hiszen minél több tehetséges ember megy el valahonnan, annál rosszabbak lesznek a viszonyok, és annál kevesebben lesznek azok, akik vállalják a kockázatot, hogy ezeket a viszonyokat megváltoztassák. „Óhatatlanul tespedés lesz a következmény, ha ha kivész a vállalkozó szellem és merészség, amely a meglévő felfordítását jelenti.. Nálunk most pontosan ez történik” – vélekedett a szociálpszichológus, megjegyezve, hogy nem véletlen, hogy a magyar társadalom lelki állapotáról ma egyetlen jó hírt sem lehet mondani.
Szerinte mindebben a politikának is döntő felelőssége van. „Egy áthidalhatatlan szakadék keletkezett a magyar társadalom politika által vezérelt világképe és a tényleges nemzetközi valóság között. Gazdasági problémáink mindennek csupán következményei” – mondta Csepeli György. Illusztrációként említette, hogy nyugaton értelmezhetetlen, hogy egy jogi dokumentumban, nevezetesen az Alaptörvényben szerepel az a kitétel, hogy „Isten, áldd meg a magyart!” – hiszen Istent nem lehet büntetni, ha mégsem akarná megáldani a magyarokat. A nemzetközi realitásoktól való elszakadást jelenti az is, hogy a magyar parlamentben mindenfajta következmény nélkül lehet zsidók elleni vérvádat emlegetni. Mindez nemcsak nemzetközi értetlenséget szül, hanem itthon is rossz légkört teremt, taszítja azokat, akik tiszta levegőben szeretnek élni..
A szakértő szerint abban a döntésben, hogy valaki elhagyja az országot, ahol született, nem lehet minden okot „szétszálazni”. „A külön-külön talán nem is lényeges okok végül egy nagy okká állnak össze, miszerint nem lehet itt élni. A döntés egy fordított Szózat, mely úgy szól, hogy ‘nem kell itt élned és nem kell itt meghalnod’ ” – mondta.
Az első generációnak nem megoldás
A kivándorlás nem csak abban a társadalomban hagy nyomokat, amely tehetséges, aktív tagjainak tömegét veszíti el hosszabb-rövidebb időre, vagy akár végleg, hanem magában a kivándorolt személyben is. „Nem véletlenül mondják, hogy szívet cserél, aki hazát cserél. A nyolcvanas években mélyinterjúkat készítettünk Erdélyből áttelepült magyarokkal. Megdöbbentő volt, hogy még az Erdély és Magyarország közötti kulturális különbségek is elegendőek voltak ahhoz, hogy ezek az emberek megkülönböztetve érezzék magukat, és úgy gondolják, hogy itt nincs helyük, nem tudnak kivel kommunikálni, annak ellenére sem, hogy ők is magyarul beszéltek.
Többen közülük öngyilkosok lettek, mert nem bírták feldolgozni ezt a váltást” – magyarázta a szociálpszichológus, hangsúlyozva, hogy az első húsz évet az ember nem tudja nyomtalanul kitörölni magából. Ezért megszokott jelenség, hogy a külhonban élő magyarokat állandó kételyek kísértik, hogy vajon jól döntöttek-e, az otthagyott életük pedig „megfagyva” ugyan, de gyakran fotografikus részletességgel él bennük. Emiatt – tette hozzá Csepeli György - az első generáció számára a migráció soha nem jelent igazi megoldást, ők igazából feláldozzák a saját életüket, hogy a gyerekeiknek majd jobb legyen.
|