gyk
gyk
Kedd, 2013. május 21.  Konstantin napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Egy kalap alá vették a krónikus betegeket a náthásokkal
Egészségügy
Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik rendszeresen szednek gyógyszert. Míg eddig három hónapra kaptak receptet, amit a szakorvos javaslatára a háziorvos is felírhatott, az új kiváltási-rend miatt most csak egy havit írathatnak fel, kizárólag a szakorvossal.

Vannak betegek, akiknek a szakorvosuk az ország másik pontján dolgozik. Így van ezzel a battonyai Vígh Aranka 91 százalékos egészségkárosodott fia is. Misi Stuger-Weber szindrómás és epilepsziás. Budapesti szakorvosuk elpostázza a receptet, hogy ne kelljen havonta a fővárosba utazniuk.

Misi tavaly novemberben töltötte be a 18. életévét, most végzi a nyolcadik osztályt. Négy és fél éves koráig úgy élt, mint a többi gyerek, kálváriájuk akkor kezdődött.
— Egy napon nem ébredt fel a délutáni alvásából, a mentősöknek sikerült felébreszteniük már a kórházba menet. A szegedi gyerekklinikára kerültünk, kiderült, alapbetegsége a Stuger-Weber szindróma. Ez egy agyér rendellenesség. Még a gyógyintézetben voltunk, amikor kisfiam kezdett a dolgok mellé nyúlni, járás közben pedig „jobbra húzott”, nekiment az ajtófélfának. Gyógyszeres kezelést kapott, hazajöhettünk.

Ám itthon a szája is kezdett jobbra húzni, a jobb keze pedig zsibbadt — mesélte a gyermekét egyedül nevelő édesanya, Vígh Aranka. Misi betegsége az élet minden területén problémákat okozott. Kiderült, súlyos epilepsziás is. Rohamai voltak, máskor pedig mély álomba zuhant.

A teljes történetüket, s hogy milyen terhet ró a családra az új kiváltási-rend, elolvashatja a Békés Megyei Hírlap július 4-ei számában.
2012.06.03Borsod online(15:46 )
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk