gyk
gyk
Hétfő, 2013. május 20.  Bernát, Felícia napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Kínkeserves átadás
Egészségügy
Május végén a városi kórházak átvételével lezárult az egészségügyi intézmények államosításának második hulláma, a harmadik, a szakrendelők bekebelezése a kormányzat reményei szerint őszig megtörténhet. A jogászokból, pénzügyi és ingatlanszakértőkből, valamint állami hivatalnokokból álló kormánycsapat alig egy hónap alatt végzett 70 kórház átvételével. (A 70-ből 16-ban csak ingatlanok kerültek az államhoz, mert az intézmények egyelőre magánműködtetésben vannak.) Az államosítással megbízottaknak már volt gyakorlatuk, ők csinálták korábban a fővárosi és a megyei kórházak átvételét, ez az „erőltetett menet” - mint azt többen is elmondták - erősen próbára is tette őket. Míg a megyei képviselő-testületeknek a kórház általában mindössze egy púp volt a hátukon, addig a városi önkormányzatok erősen kötődtek egészségügyi intézményeikhez. Az irdatlan mennyiségű adat- és papírtömegen kívül ezúttal érzelmi és emberi válságokkal is meg kellett küzdeniük az átvevőknek. És erre - mint az kiderült - nagyon is felkészületlenek voltak. Becslések szerint tízmilliárdos összeget követelhetnek az államtól mintegy tucatnyi városi kórházért az egykori tulajdonosok. Információk szerint több magánműködtető - köztük például a gyöngyösi és a hatvani kórházat működtető Medical Investments - csak „végkielégítés” fejében lenne hajlandó lemondani többéves bérleti szerződéséről.
2012.06.04Népszabadság(4)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk