A gyógyításon spórolnak Belföld |
| | | Egyértelműen az egészségügy lesz az ország jövő évi költségvetésének vesztese. A tegnap este a parlamenthez benyújtott törvényjavaslat szerint ennek az ágazatnak a részesedése a teljes büdzséből az idei 8,3 százalékról jövőre 7,7 százalékra csökken. Pénzben kifejezve ez azt jelenti, hogy míg az idén 1191 milliárd forintot szánnak az államháztartásból az egészségügyre, a következő évben ennél kevesebbet, 1126 milliárdot használhatnak fel a kórházak és a háziorvosi rendelők. Keményen megvágják a gyógyszerkasszát is: a Népszabadság korábbi információjának megfelelően jövőre 157 milliárd forint jut csak a támogatásokra, míg az idén még 219 milliárd forint volt ebben a kasszában. A központi kormányzat 2013-ban összesen 677 milliárdos deficitet halmoz fel a tervek szerint. Ez valamivel magasabb, mint amennyit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter említett csütörtökön; igaz, jelezte, hogy a számok még változhatnak. A kötetből kiderül, hogy a kormány továbbra is számol a bérkompenzációval, a közszférában erre tartalékot képeznek a jövő évi büdzsében is. Ez alapján a versenyszféra munkaadói számíthatnak rá, hogy körükben is elvárja majd a kompenzálást a kormány. | | | 2012.06.16 | Népszabadság(1) |
| | | Vissza |
| |