gyk
gyk
Szerda, 2013. május 22.  Júlia, Rita napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Külön, de együtt
Belpolitika
Külön, de együtt

Nagy Imrére és társaira emlékeztek szombaton a Parlament melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt miniszterelnök újratemetésének évfordulóján tartott megemlékezésen nem vett részt Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke, mert ők még reggel, katonai tiszteletadással zajló rendezvényen hajtottak fejet a szobor előtt. Néhány órával később Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája beszédében azt hangoztatta, hogy a Horthy-rendszer diktatúrája felé halad az ország, ezért akarják eltávolítani Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről, az idei megemlékezés így a mártír miniszterelnök és emlékműve melletti kiállás is. Közös múltunkból töröltetett még a rendszerváltás és az újratemetés ideje is, „gyorsvonati sebességgel tartunk 1944-be" és tovább, vissza a Horthy-rendszerbe - fogalmazott Jánosi Katalin. A Nagy Imre-szobor eltávolítása ellen tiltakozott, és a demokratikus ellenzék összefogását szorgalmazta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke valamint Hiller István szocialista képviselő. Gyurcsány a „köztársaság igazi ügyének" visszaállítását nevezte a legfontosabb célnak, amelyet szerinte a „demokratikus sokaság összefogása" érhet el a kétharmados többség megszerzésével. A III. Magyar Köztársaságot kivégezték, ezért újat kell építeni, és ehhez mindenkire szükség lesz, aki demokrata - mondta Hiller. A megemlékezésen részt vett az Egyesült Államok és Izrael nagykövete, továbbá a koncepciós perben halálra ítélt és kivégzett honvédelmi miniszter, Maléter Pál özvegye, valamint a Nagy Imre Alapítvány és a Nagy Imre Társaság, az '56-os Szövetség, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Raoul Wallenberg Alapítvány és Egyesület, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége és a Történelemtanárok Egyesülete.

(Munkatársunktól)
2012.06.17Vasárnapi Hírek(3)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk