gyk
gyk
Hétfő, 2013. május 20.  Bernát, Felícia napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Mértéktartó optimizmussal dolgoznak
Belföld
Nagy segítséget jelenthet a patikáknak az a rendelkezés, amellyel a kormány a gyógyszer-nagykereskedők árrésének egy részéből a gyógyszertárak kieső bevételeit ellensúlyozná. A tervezet – amelynek ma zárul a közigazgatási egyeztetése – rámutat, hogy a 2006 és 2010 közötti években jelentősen romlott a patikák jövedelmezősége. A liberalizáció elsősorban a kistelepüléseken működő, csekély forgalmú, a nagykereskedők által biztosított kedvezményekből nemigen részesülő gyógyszertárakat sújtotta. Emellett a gyógyszertámogatással kapcsolatos szabályváltozások is hátrányosan érintik őket. Mindez odáig vezetett, hogy az árrést tekintve több mint négymilliárd forinttal nyílt az olló a nagykereskedők és a patikák között a 2008-tól 2011-ig terjedő időszakban. A kispatikák már régóta súlyos működési nehézségekkel küzdenek, bezárásuk viszont bizonyosan betegellátási gondot okozna. A rendelkezés életbe lépésével – amely sem a társadalombiztosításnak, sem az egyes betegeknek nem jár többletkiadással – nagyjából meg lehetne szilárdítani a helyzetet, így a rendszer működőképessége is fennmaradna. Augusztustól éves szinten hárommilliárd forintra számíthatnak a gyógyszertárak. Az összeg a már korábban bevezetett intézkedéssel együtt a Széll Kálmán-tervhez kapcsolódó veszteségeik jelentős részét kompenzálhatja. A kispatikáknál pedig így több szempontból hasonló feltételek alakulhatnak ki, mint amelyek a gyógyszergyártói árversenyt megelőző időszakra voltak jellemzők.
2012.06.26Magyar Hírlap(3)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk