| Csak vesztesei lehetnek a jövő évi költségvetésnek az egészségügyben - derül ki a parlament előtt lévő tervezetből, melynek főszámairól csütörtökön szavaztak a képviselők. Egy nappal korábban a József Attila Alapítvány rendezvényén Székely Tamás egykori egészségügyi miniszter azt is elmondta, hogy miért. Jövőre 200 milliárd forinttal kevesebből kell gazdálkodnia az ágazatnak, mint ebben az évben. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei 4,08 százalékos GDP-arányos költés jövőre 3,76 százalékra csökken. Ezen nem segít az utolsó percben Matolcsy György gazdasági miniszter által benyújtott módosító indítvány sem, amely egyetlen oldal indoklással 350 milliárddal rendezte át a bevételeket és a kiadásokat. Egyebek mellett e „módosító csomag” része, hogy 56 milliárddal - a béremelés jövő évi fedezeteként - növelték a gyógyításra költhető keretet. Székely Tamás, mint mondta, nem érti, ha ez a döntés az utolsó utáni pillanatban került be a költségvetésbe, akkor eddig hol volt a béremelés fedezete. A betegek nem számítanak a kormánynak, mondta, hiszen az orvosok és ápolók idei béremelésének összegét is az ellátásokra költhető összegből vették el. Ez egyben azt is jelenti, hogy emiatt 2012-ben a kórházak az átlagos esetek tíz százalékát, azaz 164 ezer beteget nem tudnak ellátni. |