gyk
gyk
Csütörtök, 2013. május 23.  Dezso napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Rosszul járhatnak régióink
Gazdaság
Hét magyarországi régióból hat biztosan rosszul járna a következő hétéves EU-büdzsére vonatkozó brüsszeli javaslat alapján. Az Európai Bizottság a meglévő két kategória mellé ugyanis egy új, köztes regionális finanszírozási kategóriát hozna létre. Brüsszel ezt azoknak a régióknak állítaná fel, amelyekben az egy főre jutó GDP az uniós átlag 75-90 százaléka közötti. A közép-magyarországi régióban 109 százalék az egy főre jutó GDP-arány; míg a másik hatban nem éri el a 75 százalékos szintet. A hétéves EU-költségvetés kohéziós keretének ebből a részéből - amelyre a tervek szerint közel 40 milliárd euro jutna - hazánk nem részesülne; a teljes kohéziós büdzsé pedig a korábbi hétéves kerethez képest öt százalékkal, 355 milliárd euróról 336 milliárdra csökkenne. Az új kategória egyértelműen a fejlett tagállamoknak kedvezne; annak bevezetésével - a magyar álláspont szerint - az EU eltávolodna a kohéziós politika célkitűzésétől, az elmaradottabb térségek felzárkóztatásától.
2012.07.16Világgazdaság(7)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk