| Bár a lobbitevékenység még erős, úgy tűnik, rövid időn belül egyetlen tankönyvkiadó maradhat. A két legesélyesebb befutó a már most is jelentős piaci részesedéssel bíró Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) és az Apáczai Kiadó. Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés szakbizottsági alelnöke elmondta, a központosítási szándék már az évi 16-17 milliárd forintos magyar tankönyvbiznisz logisztikai monopóliumára kijelölt Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. megbízásán is látszik. A tankönyvpiac eddigi akkreditációs eljárásait felülíró törvény szintén erre utal. Szeptembertől ugyanis "a szakminiszter teljes kézi vezérlést gyakorolhat a piac felett". A bizottsági alelnök nem tudta számszerűsíteni, hogy a törvénymódosítás miként hat majd az oktatás egyik utolsó, valóban piaci alapon működő szegmensére. Egyesek szerint a kis kiadók ellehetetlenülése garantált, úgy, hogy azt sem tudni, mi lesz a már akkreditált, nagyjából hetvenfajta és 2,8 millió darab tankönyv sorsa. |