gyk
gyk
Vasárnap, 2013. május 19.  Ivó, Milán napja gyk
gyk
gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk gyk
gyk
gyk gyk
gyk
gyk gyk gyk
Az NGM cáfolja, hogy Pleschinger Gyula távozna
Gazdaság
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben Pleschinger Gyula a jövőben is a Nemzetgazdasági Minisztérium adó - és pénzügyekért felelős államtitkári pozícióját tölti be, olvasható a kormányzati portálon.

A nemzetközi intézmények, többek között a Világbank és az EBRD tevékenységét az egyes intézmények Kormányzótanácsa felügyeli. A Kormányzótanácsban minden tagországot egy-egy kormányzó és egy helyettes kormányzó képvisel, akik az egyes tagországok kormányának tagjaként, a kormánytól kapják a tisztségre szóló megbízást. Magyarországot a Világbank és az EBRD Kormányzótanácsában Matolcsy György képviseli kormányzóként. A Világbank helyettes kormányzója Kármán András államtitkár volt, akit 2012. július 19-i hatállyal Pleschinger Gyula államtitkár váltott fel ezen a poszton.

Pleschinger Gyula továbbiakban is a Varga Mihály főtárgyaló vezette háromtagú magyar tárgyalódelegáció tagja.

A határozat nem érinti Kármán András jelenlegi megbízatását, aki a londoni székhelyű EBRD-ben ügyvezető igazgatóként képviseli hazánkat a Bank Igazgatóságában.

mfor.hu, 2012. július 20., 11:13
2012.07.20Mfor.hu(11:13)
Vissza

potty

relevans
partnereink
biztositas.mobi
EAGLE-COMP
gyk

LEVÉLKÜLDÉS | Copyright © 2009 gyk.hu Minden Jog Fenntartva. | WEBMASTER
HÍREK | PR | MONITORING | MOBIL | RÓLUNK | KONTAKT

gyk